Kosár
Kovács László lett az Vendéglátók Ipartestületének elnöke
2010. november 15-én Tatán, a Hotel Gottwaldban került megrendezésre az MVI éves rendes közgyűlése.
Az eseményen először Háber Tamás elnök tartotta meg rendes éves beszámolóját, melyben nemcsak az elmúlt esztendőre, hanem elnökségének 8 évére is visszatekintett amikor a vendéglátás helyzetét értékelte. Előadásában beszélt az eddig elért eredményekről és meglévő gondokról, és kiemelte, hogy az MVI új elnökségének maradt megoldandó feladat bőven, de talán most több az esély arra, hogy az új kormány ebben jobb partnere lesz a szervezetnek. Búcsúzóul Háber Tamás megköszönte, hogy az elmúlt 8 évben a magyar vendéglátást szolgálhatta az MVI elnökeként, valamint köszönetet mondott a munkáját segítő elnökség tagjainak. A közgyűlés vendége Horváth Endre helyettes államtitkár volt, aki előadásában tolmácsolta a kormány azon szándékát, hogy a vendéglátást is kiemelt ágazatként fogják kezelni.
Horváth Endre előadása után kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az étkezési utalványok rendszere nem a vendéglátósok igényei szerint fog alakulni, vagyis az étkezési jegyeket ezen túl fogyasztásra kész termékek vásárlására lehet majd fordítani. Ez a termékkör a hideg és meleg ételeket egyaránt magába foglalja. Pozitív hírként pedig bejelentette, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártya a vendéglátóhelyek forgalmát is élénkíteni fogja és a kártya után fizetendő jutalék mértéke is jóval kisebb (1,5%) lesz, mint az üdülési csekk esetében. Az előadás befejezéseképpen a helyettes államtitkár konzultációkat ígért a szakmával és ezen belül az MVI új vezetésével is.
A közgyűlés folytatásában Thurzó Béláné Gazdasági Alelnök a tisztújítás menetét ismertette, majd a jelölteket mutatta be a jelenlevőknek. Tájékoztatta a hallgatóságot, hogy az MVI Elnök posztra több ajánlás is érkezett, melyek közül két jelölt vállalta volna a megmérettetést, de Berkes Gyula visszalépésével egy jelöltre szűkült a választási lehetőség. Ezek alapján elnökjelöltként Kovács László (La Fiesta Party Service) indult, míg a 18 tagú képviselő testületi tagságra 24 ajánlás érkezett.
Kovács László elnökjelölt programbeszédével folytatódott a rendezvény. Előadásában az eddig kitűzött célok megvalósítása mellett új irányokat is megjelölt, többek között egy állandó titkárság működtetését, külföldön való megjelenést, jogsegély és tanácsadói szolgálat létrehozását, Gundel Díj megalapítását, magyar alapanyagok és ezen belül a háztáji termékek népszerűsítését a szakmában, valamint a kormánnyal való szoros együttműködést. Az elnökjelölt kifejtette, hogy programjának megvalósításához az anyagi hátteret is meg kell teremteni, valamint egy szélesebb tagsági körre van szüksége az MVI-nek. Programja megvalósításához a tagság segítségét kérve köszönte meg a jelölést.
A szavazás eredményeképpen az MVI elnöke a nagy többség támogató szavazatával Kovács László (La Fiesta Party Service) lett.
A 18 tagú képviselő testületet tagjai a következők: Berkes Gyula (Biaritz Étterem, Budapest), Borsi András (Hintaló Étterem, Siófok), Csapody Balázs (Kistücsök Étterem, Balatonszemes), Garaczi János (Tanyacsárda, Lajosmizse), Gombás András (Gombás Étterem, Budapest), Gottwald Zoltán (Gottwald Hotel, Tata), Háber Tamás (Aranykacsa Étterem, Pécs), Herz György (Belcanto Étterem, Budapest), Horváth Tamás (Chez Nicolas Étterem, Szentendre), Jakabffy László (Apetitorium Kft.), Károvits Tamás (Gárvics Kft.), Krivács András (Fenyves Csárda, Baktalórántháza), Major Vilmos (Tercia Étterem, Sopron), Molnár Attila (Arany Kaviár Étterem, Budapest), Radvánszky Attila (Haxen Király Söröző, Budapest), Rápolthy István (Tuba-tanya, Hajdúszoboszló), T. Nagy Tamás (Gerlóczy Kávéház, Budapest), Thurzó Béláné (Gastroszolg Könyvelő Iroda)