Kosár
Hamvas Zoltán váltja Bíró Lajost a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöki székében
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia sikeres évet zárt Bíró Lajos vezetésével.
A 2009-ben alakult Magyar Bocuse d’Or Akadémia idei rendes közgyűlésén egy igen sikeres évet könyvelhettek el. A kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi szakácsversenyen ugyanis az akadémia által felkészítet és támogatott Széll Tamás magyarként először jutott a döntőbe, ahol a 10. helyen végzett. A sikerek mellett az elnöki posztot érintő változásokról is szó esett.
A Bocuse d’Or Akadémia fő célkitűzése a neves versennyel kapcsolatos bárminemű feladatok koordinálása és elvégzése. Az elmúlt időszak rendkívül sikeresen zárult Bíró Lajos vezetésével, hiszen hazánkból Széll Tamás elsőként került a rangos verseny döntőjébe. A magyar csapat tagjai Széll tamás mellett, Hamvas Zoltán coach, Garai Ádám commis és Bíró Lajos csapatkapitány voltak.
A Bock Bisztró korporatív séfjének, Bíró Lajosnak lejárt a kétéves megbízatása az elnöki poszton, amelyről ezúttal lemondott. Egyhangú szavazással választották ki utódját, aki Hamvas Zoltán, az Onyx étterem igazgatója lett. A korábbi elnök lemondását indokolja, a Bock Bisztró terjeszkedése és az ezzel járó szakmai munkák: ősszel nyílott meg második franchise rendszerű étterme, illetve Koppenhágában nyílik meg hamarosan egy újabb bisztró.
Hamvas Zoltán már szintén bizonyított, ugyanis szakmai coach-ként tagja volt a sikeres magyar csapatnak a korábbi versenyen. Az új elnök feladata lesz a további tehetségek felkutatása, és felkészítése, valamint a következő versenyekkel kapcsolatos tevékenységek elvégzése.
Sok sikert és kitartó, eredményekben gazdag munkát kívánunk Hamvas Zoltán Elnök Úr részére!
( Forrás: http://www.bocusedorhungary.hu )
Véleménye van, hozzáfűzne még valamit?
Várjuk kommentjeit a Vendi.hu Facebook oldalán:
facebook.com/vendi.hu