Kosár

Kosár

Negyedszer is befutók között a Vendi csapata!

2014-05-06 08:46:00

Borvidék Félmaraton 2014Borvidék Félmaraton negyedszer is!

A Borvidék Félmaraton idén is tartogatott némi meglepetést a munkatársakból összeállt csapatunk számára! Ahogy már megszokhattuk, az idei 23 km-es táv sem volt egy leányálom: igen csak megnehezítették a nevezők dolgát a versenyszervezők. Az verseny útvonalába Szekszárd legmagasabb 4 csúcsát is beépítették, így a 600 méteres szintemelkedés igencsak embert próbáló feladat volt számunkra. A szurdokok, emelkedők és a borvidék gyönyörű tájai remek élményt nyújtott a futás közben! Az embert próbáló közdelem egy percre sem csökkentette lelkesedésünket.

Csapatunk azonban már rutinos versenyzőként már tavasszal megkezdte a felkészülést a félmaratonra. Ilyen kondícióval nem jelenthetett gondot a mostani táv, jövőre talán már az elsők között köszönthetik csapatunkat a szervezők. :-)

A futóverseny remek hangulatban telt, minden percét élveztük. A több ezres indulóval, a Béla-téren felállított fesztiválos forgataggal együtt fantasztikus élmény volt, nem beszélve a pálya teljes hosszában és a finis mellett összegyűlt szurkolótáborról, akik lelkesen bíztatták a versenyzőket!

A szervezés ismét tökéletesen sikerült! Gratulálunk a szervezőknek, és várjuk a következő megmérettetést!

Reméljük mindenki kedvet kapott a sportoláshoz! További információk itt, képek itt találhatóak.

A Vendi csapata a Borvidék Félmaratonon!

Célba ér a Vendi csapata a Borvidék Félmaratonon!

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM