Kosár

Kosár

Luxembourgi Kulináris Világbajnokság - Bronzérmesek lettünk!

2014-12-04 14:29:57

Sikeres magyar szereplés a gasztonómiai világversenyen! 

A nemzeti szakács- és cukrász válogatott hidegkonyhai készítményeit a meleg konyhaihoz hasonlóan bronzéremmel díjazták  a luxembourgi világbajnokságon. Ezen kívül egyéni magyar versenyzőink is számos éremmel gazdagították a magyar gasztronómia hírnevét!

A világverseny négyévente kerül megrendezésre, ahol idén 57 nemzet közel 1600 egyéni és csapat versenyzője mutatta be tudását. Az esemény és a szervezők nagy múltra tekinthetnek vissza, hiszen a legelső verseny már több mint 40 éve került megrendezésre. A verseny során nemzeti szakács-cukrász, nemzeti katonai, nemzeti ifjúsági válogatottak, valamint közétkeztetési, regionális csapatok illetve egyéni versenyzők mérettethetik meg magukat. A gasztronómiai verseny nem önálló rendezvény, hanem az Expogast szakkiállítás része, amely napjainkra olyan eseménnyé nőtte ki magát, ahol közel 45 000 látogató fordul meg az 5 nap során.

A Magyar Nemzeti Szakács és Cukrász Válogatott 2014. november 22-én mutatta be a melegkonyhai, másnap pedig hidegkonyhai munkáját. Versenymunkájuk során a csapatnak el kellett készítenie egy összetett, több feladatsorozatból álló hidegkonyhás díszasztal, melegkonyhás feladatukként pedig egy háromfogásos fine dining menüt kellett készíteniük 105 főre, melyet a világ minden tájáról érkező vendégek kóstolnak meg a nemzetek éttermében. Minden nap 6 nemzeti és 3 nemzeti junior csapat mutatta be melegkonyhás menüjét. A magyar csapat rögtön az első napon készítette el a 3 fogásos ételsorát, mégpedig olyan országok mellett, mint USA, Anglia, Wales, Spanyolország és Románia.

Válogatottunk számos hungarikumot is tartalmazó menüje a következő volt:

ELŐÉTEL

  • Vadvízi fogasfilé marinírozott lazaccal, fűszernövényekkel ékesített savanyú daikonretek "szőnyeggel" borítva, citrusokkal aromatizált "rizottó" krokettel
  • Tigris garnéla mousseline rákmártással, pagodakarfiol terrine, sült kelvirág habbal

FŐÉTEL

  • Mangalica szűz füstölt libamájas és rókagombás "nercben" sütve, makói hagyma variációval
  • Malac pofa és fül "sajt" pecsenyelével, naranccsal glasszírozott karottával
  • Véreshurka Royale wasabis zöldalma géllel, pirított polentával

DESSZERT

  • Tésztafánk tonkababos étcsokoládé mousse-szal töltve
  • Akácmézes krém zselé, málna textúrákkal, pisztácia szivaccsal
  • Málna sorbet erdeigyümölcs salátával
  • Vargabéles vanília habbal, Tokaji Aszus tápiókagyöngyökkel.

A 105 adagot 6 óra alatt kellett elkészíteni annak az 5 szakácsnak és 1 cukrásznak – akik a csapatot alkotják. A feladatot külön nehezíti, hogy az utolsó órában egy főnek ki kell állnia a konyhából, aki később a 2,5 órás tálalást irányítja. A menüket megkostolhatta bárki, aki jelezte igényét az erre a célre létrehozott online felületen a versenyt megelőző 4 hétben. A magyar menük kostolására szánt helyek már a 2. héten elfogytak, annyira népszerű volt. A zsűrizésnél száz pontot osztottak szét a bírálók, ötvenet az ízre, a másik ötvenet a konyhatechnológiára, a konyhán végzett szakmai munkára, a munkaszervezésre, ileltve a higiéniára.

Összesítve a magyar eredmények:

  • Nemzeti válogatott – 2 bronz
  • Nemzeti katonai válogatott – ezüst

Regionális:

  • Békés Megyei Culinary Team – ezüst

Cukrász:

  • Takács Bernadett – bronz

Cukrászati artisztika:

  • Erdős Hanna – 2 arany
  • Kiss-Podmaniczky Krisztina –arany
  • Tóth Annamária – ezüst és bronz
  • Tóth László – bronz
  • Varga Zsuzsanna – diploma

Szakács:

  • Gajdán Attila – ezüst
  • Rékási Tibor – ezüst
  • Borda Attila – 2 bronz
  • Mezei Zoltán – bronz
  • Gajdán Antal – bronz
  • Szabó Csaba – bronz
  • Németh Tibor – bronz

Szakács artisztika:

  • Magyar Szabolcs – arany
  • Ambrus György Krisztián – arany
  • Berki Zsolt – arany
  • Patkó Károly – ezüst

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM