Kosár
Az Év Bortermelője (2014): Dúzsi Tamás
A szekszárdi borvidék neves borásza nyerte el az Év Bortermelője címet!
24. alkalommal osztották ki a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelője címet, mely elismerést az idei évben Dúzsi Tamás érdemelte ki kimagasló bortermelői munkásságáért.
„A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk a legtöbbet borainkból kihozni, jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama.”
A szekszárdi borászt már gyerekkora óta foglalkoztatja az borász szakma. Az egykori Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, majd a Szekszárdi Állami Gazdaságnál szerzett további tapasztalatokat. Ezt követően borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben, illetve dolgozott a Pannónia Sörgyár illetve az Aliscavin Borászatnál is.
1994-ben Tamás úgy döntött, hogy önálló borász vállalkozást indít, melyet előszőr 3,6 hektárnyi szőlőbirtokon indított el. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, ami kiegészítve bérelt és termeltetett területeivel, összesen 45 hektárnyi szőlőtermést biztosít kíváló minőségű borainak. Öt gyermeke van, mind érdeklődik a családi vállakozás illetve a borász-szakma iránt, iletve már van köztük végzett szakember is.
A Dúzsi-borok rendkívül sikeresek. Az utóbbi években több nemzetközi versenyen értek el kimagasló eredményt, köztük Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon. Rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.
Gratulálunk Dúzsi Tamásnak - reméljük hogy boraival továbbra is erősíti a szekszárdi, illetve magyar borok hírnevét!