Kosár

Kosár

A zenei jogdíjak átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek január elsejétől

2015-02-10 08:39:43

Kevesebb jogdíjat kell fizetni a vendéglátóhelyeken szolgáltatott zene után.

Az igazságügyi miniszter elfogadta az Artisjus 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét, így a vendéglátóhelyek által fizetendő zenei jogdíjak átlagosan 19,5 százalékkal csökkentek január elsejétől. 

A tarifacsökkentés mellett az Artisjus egyben egyszerűsíti is tarifarendszerét a vendéglátóipar tekintetében. A díjkalkuláció során az adott t elepülés lélekszámát veszik figyelembe, az eddigi közigazgatási alapú besorolás helyett. A meghosszabbított nyitvatartási idő is kevésbé fogja befolyásolni a jogdíj-terheket.

Azok az újonnan nyílt vendéglátóhelyek, akik önként jelentkeznek be az Artisjus nyilvántartásába, az üzlet indulásának évében 10 százalékos, majd a következő évben 5 százalékos jogdíjcsökkentést érvényesíthetnek. Az Artisjus ezzel a kedvezménnyel kívánja segíteni a vállalkozót beruházni a megfelelő hangtechnikára.

A jogdíjcsökkenés és a kedvezmények következtében várhatóan több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett 2015-től, így hosszabb távon a díjcsökkentés megtérül, a vendgek pedig elégedettebbek lesznek a zeneszolgáltatás miatt.

További információk a díjváltozásokról az Artisjus honlapján érhetők el!

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM