Kosár
Az év séfje: Lőrincz György, a Babel Budapest konyhafőnöke!
A Gault&Millau Lőrincz Györgyöt válaszotta meg az év séfjének
A Babel Budapest konyhafőnöke, Lőrincz György nyerte az Év séfjének járó elismerést, amelyet a Gault & Millau Magyarország 2016 étterem- és borkalauz sajtóbemutatóján vehetett át. Az étterem is remek minősítést kapott az étteremkalauztól: a hazai mezőnyben a második legnagyobb elért pontszám birtokosa lett.
Pályáját hét évvel ezelőtt kezdte sous chefként (konyhafőnök helyettes) a Babelben, ahol ő felelt többek közt a kreativitásért és az innovációért, ma pedig már vezető séfként járul hozzá az étterem sikeréhez. György elsősorban a csapatmunkának tulajdonítja a sikert. A séf idén húsz éve tölti ideje nagy részét a konyhában.
„A konyhában eltöltött évek alatt végigjártam a ranglétrát, szerintem ez is kellett hozzá, hogy ma itt tartsak. Szeretem, hogy annyi lehetőség rejlik az ételkészítésben, egy hangulat, egy kép, egy tárgy vagy egy illat is inspirálóan hathat. Örömmel tölt el, hogy a szakma egy nagy presztízsű díjjal ismeri el a munkámat. Hatalmas dolog ez a kitüntetés, de elsősorban nem a díjakért dolgozom. Szeretek jót adni az embereknek, és számomra az a legnagyobb siker, amikor este elégedett vendégekkel tudom megtölteni az éttermet” – idézve Lőrincz György beszámolóját.
„Nagyon örülünk a séfünk elismerésének, jó visszaigazolást kapni, hogy olyan úton halad a Babel, amire méltán büszkék lehetünk. Lőrincz György mind a felhasznált alapanyagokat illetően, mind a konyhatechnológiai ismeretei tekintetében is meghatározó személyiség a szakmában, nem beszélve a minőség standard-ről, ami a kezdetektől meghatározó számunkra. Munkáját mindig nagyfokú kreativitás jellemzi, mely tetten érhető minden egyes általa készített fogáson.
"Az étterem sikeréhez a tulajdonosi szemlélet, az étteremvezető, a sommelier és a séf munkakapcsolaton túlmutató együttműködése is szükséges, akik a hellyel együtt lélegezve élnek, és álmodják meg a részleteket. Idén tavasszal a Babel csapata elsőként álmodta meg, és állította össze hazánk első vegán fine dining étlapját."
"Tizenötről tizenhat pontra emelkedett a Babel értékelése, ami Magyarországon a második legnagyobb elért pontszám. Ehhez a nagyszerű eredményhez egyértelműen hozzájárult Gyuri teljesítménye, akit az Év séfjének nevezett a Gault & Millau. Ez a legrangosabb magyarországi szakmai elismerés, ami a legfontosabb egy séf életében. Gyurit a kitüntetés mellett az a megtiszteltetés is érte, hogy a Gault & Millau francia vezetősége személyesen hívta meg Párizsba, ahol találkozhat az év francia séfjével is” – Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel Budapest tulajdonosát idézve.
forrás: chefpincer.hu