Kosár
Lezajlott a Bocuse d’Or magyarországi elődöntője!
Hatan jutottak tovább a magyarországi döntőbe, ahol kiderül, ki vehet részt majd az Európadöntőn.
Az elődöntőbe jutott 11 szakácsnak egy-egy hal- és vadétel elkészítése volt a feladata. A versenyzőknek 3 óra 45 perc állt rendelkezésükre ezek elkészítéssére, a helyszínen biztosított alapanyagokból. Külön zsűri pontozta a konyhán bemutattott szaktudást, illetve az étel ízét, látványát.
"Jó volt látni, hogy minden versenyző a maximumot hozta ki magából. A mostani 11 fős mezőnyből 5-6 erős versenyzővel találkoztunk. Sok ötletes megoldást láttunk a felszolgált ételek között, volt ahol a köret, volt ahol a húsétel, másnál pedig a látvány volt az, ami valamilyen érdekességgel hívta fel magára a zsűri figyelmét. " – foglalta össze tapasztalatait az elődöntőről Hamvas Zoltán, a zsűri elnöke.
Két korábbi versenyző már részt vett a korábbi Bocuse versenyen: Széll Tamás és Molnár Gábor. Ők ismét lehetőséget kaptak arra, hogy a selejtező kihagyásával egyenesen a hazai döntőben részt vehessenek. A mai eredményhirdetésen bejelentették, hogy Széll Tamás, a 2013-es lyoni világdöntő 10. helyezettje él ezzel a lehetőséggel.
A Bocuse d’Or magyarországi döntőjébe így a következő hat versenyző jut tovább:
- Pohner Ádám (Olimpia Étterem, Budapest)
- Szabó László (Sodexo)
- Volenter István (67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár)
- Sándor Rodrigo (Costes Downtown, Budapest)
- Győrffy Árpád (Kollázs - Four Seasons, Budapest)
- Széll Tamás (Onyx Étterem, Budapest)
a Bocuse d’Or Magyarországra továbbjutott döntősök
A séfek a februári döntőn már páros versenyzőként indulnak, commis-uk (segédjük) társaságában. Az ezt követő Európadöntőn 20 ország versenyez majd 2016. május 10-11-én Budapesten.