Kosár

Kosár

A vendéglátós szakmák oktatása terén is vannak nehézségek!

2016-02-12 11:25:05

A VSZOE tanácskozásán kiderült, hogy a tematikus gyakorlati oktatás megszüntetése és ezáltal a célzott gyakorlati oktatás felszámolása elleni küzdelmük még nem járt eredménnyel.

A fél éves aktív múltra visszatekintő, Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete (VSZOE) szakács és cukrász szekciói 2016.01.23.-án tartotta első országos tanácskozását Budapesten a Huba utcai iskolában. Az együttes ülést - amelyen 75-en (43-an a szakács- és 35-en a cukrász szakma oktatók képviseletében) jelentek mintegy 26 szakiskolából - Erdélyiné Kiss Rita alelnök nyitotta meg.

Zsolnay Gábor elnök köszöntő beszédében örömét és meghatottságát fejezte ki, amiért az ország nagy részét lefedve Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Soprontól Szegedig érezték fontosnak a kollegák a megjelenést. Hangsúlyozta, hogy a nagyszámú jelenlét is igazolja nem a kollegák elszántsága, jövő iránti elkötelezett áldozatvállalása, felkészültsége az oka annak, hogy soha nem látott mélypont felé tart hazánkban a vendéglátó szakképzés. Beszámolt azokról az erőfeszítésekről, melyeket az elnökség tagjai tettek az elmúlt hónapokban a helyzet jobbításáért. A továbbiakban részletesen ismertette az Egyesület helyzetét, eddig végzett tevékenységeit és terveit.

VSZOE - Zsolnay GáborZsolnay Gábor, a VSZOE elnöke

Erdélyiné Kiss Rita alelnök, aki az Egyesület honlapját (VSZOE.hu) tervezte és kezeli, ismertette annak felépítését, a továbbfejlesztés koncepcióját. Gyakorlati útmutatást adott ahhoz, hogy miként lehet regisztrálni a csak tagoknak fenntartott felületre. Tájékoztatta a kollegákat arról, hogy ezen a felületen milyen tartalmakkal kezdte el az elnökség a kollegák napi operatív munkájának a segítését. Mindenkit arra kért, hogy aktív részvétellel segítség ennek a felületnek a közös haszonra való tartalommal való feltöltését. Az elnök úr hozzátette: „ez is jól segítheti az összefogást a közös célokért”.

A szünet után szekcióülésekkel folytatódott a tanácskozás. Erdélyiné Kiss Rita a cukrász, Zsolnay Gábor a szakács szakma szakmai és vizsgakövetelményeiben való változtatásokra tett javaslataikról, a tananyagfejlesztés irányairól és tartalmáról szóló munkálatokról számoltak be. Reményüket fejezték ki, hogy javaslataik a következő tanévtől változásokat hozhatnak legalább ezeken a területeken. Sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a tematikus gyakorlati oktatás megszüntetése és ezáltal a célzott gyakorlati oktatás felszámolása elleni küzdelmük még nem járt eredménnyel.

A cukrász szekcióban Gyenge Csaba mestercukrász szakoktató, a szekció vezetője figyelmet érdemlóő előadásban beszélt a Magyar Élelmiszerkönyv Hagyományőrző cukrászipari termékek c. fejezetének változásairól. Elmondta, hogy ennek elfogadása február elején várható. Ennek a visszásságait, illetve az abból eredő nehézségeket vitatták meg a kollegák, hogy ennek kötelező érvénye lesz.

A továbbiakban Gyenge Csaba a cukrászatban használatos citrusfélék héjának használatával kapcsolatos élelmiszerbiztonsági kérdésekkel foglalkozott. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ezzel kapcsolatos veszélyeket nem kezeli megfelelő súllyal a szakma. Arra kérte a kollegákat, hogy az oktatás során kiemelt figyelemmel kezeljék ezt a témát.

A szakács szekcióban az elnök úr beszámolóját követően Vomberg Frigyes mesterszakács Bocuse d'Or coach tartott előadást arról, hogy a csúcsgasztronómia a magas szintű piaci igények kielégítése érdekében milyen típusú képzést tartana szükségesnek. Érdekes elképzelést vázolt fel egy olyan posztgraduális képzési struktúráról és tartalomról, amely reményeink szerint a jövőben bevezetésre fog kerülni Magyarországon. Hangsúlyozta a tömegképzést követően szükség van olyan államilag támogatott elitképzésre, amely limitált számban és helyszínen, de kiemelkedő tudású szakember utánpótlást biztosíthatna hazánkban. Meggyőződését fejezte ki abban, hogy ehhez szívesen nyújtanának segítséget olyan hazai szakemberek, akik egyre növekvő számban a nemzetközi élmezőnyt erősítik.

A korreferátumok után mind a két szekcióban jó hangulatú, élénk gondolatcsere zajlott. Nagyon sokan és rendkívül konstruktívan szóltak hozzá az egyes témákhoz. A szakács szekció vitafórumán kiemelt figyelmet kapott a tananyagfejlesztés. Többek között sok szó került arról, miként kellene az oktatásba beépíteni különböző allergiákkal küszködő vendégek igényét kielégítő ételkészítés ismereteit. Öröm volt részese lenni annak, ahogy a kollegák megnyíltak. A felvetett problémáikra, gondolataikra korrekt, segítőkész, egymást támogató válaszok születtek.

Ezen napon sokan mentek haza azzal a gondolattal, hogy nemcsak nagyon hasznos volt az együttlét, hanem felemelő érzést adott az összefogás erősödése is. Ennek búcsúzáskor többen hangot is adtak.

forrás: turizmusonline.hu

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM