Kosár

Kosár

Ismét Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or Magyarország döntőjét!

2016-02-19 15:38:28

Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, ahol hat induló közül bizonyult a legjobbnak, így ISMÉT ő képviseli a Magyarországot a európaiverseny európadöntőjén.

A Bocuse d’Or magyar döntőjére több ezren látogattak ki az érdeklődők, ahol zsúfolásig telt lelátóról követték figyelemmel a séfek remeklését a látványkonyhában. Az esemény a vendéglátást most még csak tanuló fiatalokat is megmozgatta: 33 magyar vendéglátóipari iskolából érkeztek az ország minden tájáról, közülük kerültek ki az ételeket a zsűrinek felszolgáló pincérek is. A média is nagy figyelemmel követte az eseményt, ami nem meglepő, mivel idén Magyarországon kerül megrendezésre a Bocuse D'or európadöntője is!

A magyar döntő helyszíne a Hungexpo FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállítás volt, a Bocuse D'Or számára elkerített óriás standszigeten mérkőzött meg a hat magyar séf. A cél pedig nem más, mint az európai döntőbe jutás volt!  Ezt az óriási lehetőséget a Bocuse d’Or-on már korábban is rendkívül eredményesen szereplő Széll Tamás (Onyx) nyerte, mellette Győrffy Árpád (Kollázs, Four Seasons), Pohner Ádám ((Olimpia Étterem), Sándor Rodrigo (Costes Downtown), Szabó László (Sodexo) és Volenter István (67 Étterem és Bistro) versenyzett még az európai döntőbe jutásért. A második helyen Pohner Ádám végzett, és Volenter István léphetett a dobogó harmadik fokára.

Bocuse d’Or Magyarország döntő győzteseiAz első három helyezett

A versenyzők szarvasborjú combjából és gerincéből kelett egy tálon bemutatott hústálat, míg a kecsegéből és annak kaviárjából egy tányéron bemutatott halételt állítottak össze, amelyekhez fele arányban zöldséget, gyümölcsöt, friss zöldeket és fűszereket kellett használniuk. Eredeti, kreatív ételkülönlegességeket várt el a zsűri.

"Rendkívül magas színvonalú verseny volt, soha nem rendeztek Magyarországon ilyen nívós versenyt. Hatalmas fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi időben, és bizakodva nézünk az európai megmérettetés elé" – értékelte a versenyt Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia, és egyben a zsűri elnöke.

A fogásokat 12 fős nemzetközi zsűri értékelte, melybe 6 tagot a döntősök delegálhattak, hatan pedig nemzetközi szaktekintélyként voltak jelen. Az ízeken kívül fontos értékelési szempont volt a prezentáció, az eredeti jelleg és a konyhai munka színvonala. Rasmus Kofoed, a zsűri dán tagja is elismerően nyilatkozott a versenyről: "Nagyon tetszett az a rendkívüli hangulat, amit itt teremtettek és egy nagyon izgalmas versenyt láthattunk."

A verseny folytatása szintén Magyarországon, ismét a Hungexpon lesz. A Bocuse d’Or Europe-t a Hungexpo Sirha kiállításán rendezik, amely az élelmiszeripar-, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar prémium kategóriás nemzetközi szakkiállítása. Ez idő alatt Magyarország és a magyar gasztronómia áll majd a világ figyelmének középpontjában, ahol 20 európai nemzet legjobbjai között dől majd el, hogy melyik 11 ország séfje jut el Lyonba, a 2017-es világdöntőre. Az európai döntő fő alapanyagai – a verseny történetében egyedülálló módon – kizárólag magyarok lesznek, s az ételeket is magyar borokkal kísérik majd. Széll Tamás és segítője, Szabó Kevin a verseny második napján, május 11-én lép majd színre és méri össze tudását egy nagyon erős európai mezőnnyel. Magyarországnak óriási lehetőség ez a nemzetközi esemény arra, hogy megmutassa konyhaművészetét és megismertesse a világgal azokat a sajátos alapanyagokat, amelyek eredetivé, jellegzetessé teszik a magyar gasztronómiát.

A Bocuse D'Or magyarországi döntő díjazottjai:

Legobb séf:

  • I. helyezett: Széll Tamás és commis-ja Szabó Kevin
  • II. helyezett: Pohner Ádám és commis-ja Jándi Lőrinc
  • III. helyezett: Volenter István és commis-ja Sándor Lőrinc

Legjobb commis

  • I. helyezett: Pozsó Bence
  • II. helyezett: Szabó Kevin
  • III. helyezett: Szegedi Réka

Különdíjak

  • Legjobb halétel: Pohner Ádám
  • Legszebb haltányér: Pohner Ádám
  • Legjobb húsétel: Szabó László
  • Legszebb húsétel: Széll Tamás
  • Legkiemelkedőbb csapatmunka: Szél Tamás és Szabó Kevin

Az első helyezett, Széll Tamás fogásai:

Széll Tamás - hústálSzéll Tamás - hústál

Széll Tamás - haltálSzéll Tamás - haltál

Az eseményről mégtöbbet olvashat a Turizmus Online valamint a Bocuse D'Or Magyarország honlapján!

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM