Kosár

Kosár

OKÉS a Bocuse d'Or után!

2016-02-23 11:13:30

Pár nappal a Bocuse d'Or magyar döntője után, február 19-én került megrendezésre az V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny, az "OKÉS"

Tizenkettő, az ország különböző pontjáról érkező közétkeztető csapat mérte össze tudását tegnap a Hungexpo A pavilonjábann megrendezett V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjében. A verseny idei témája a  "Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben" volt.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)  által szervezett gasztro‑kupa idei célja, hogy bebizonyítsa, a hagyományos ízeknek is helye van az étlapon, csupán a közismert fogások modernizálására, a mai kor követelményeihez igazítására van szükség.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett, és akár több csapattal is indulhatott a megmérettetésen. A 26 indulóból végül 12-en kerültek a döntöbe –biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok mutathatták be a tűzhely mögött a kitűnő szaktudásukat.

A zsűri tagjai több ismert és elismert szakemberekből állt –mint példul Vomberg Frigyes, Gundel János, Wolf András, Bernáth József. A gasztro-kupa győztese a Sodexo Kft. miskolci csapata lett. Szintén ők készítették el a verseny  legfinomabb előételét, mely harcsfasírt volt, céklapürével és marinált sárgarépával. A főételt a Hungast Mecsek Kft. pécsi indulói tálalták: sajtos káposztával töltött csirkecombfilét, céklás árpakásával és zöldborsócsírával gazdagított zöldborsó-pürével.. A legjobb desszert a PQS International Hungary Kft. nyíregyházi csapatának „Dara duó gyümölcsvarázzsal” süteménye nyerte.

OKÉS 2016A győztes csapat fogásai (SODEXO Miskolc)

OKÉS 2016Az eredményhirdetés

Az OKÉS 2016 részletes eredményei

I. helyezett: Sodexo B, Miskolc (Sodexo Magyarország Kft.)

Előétel Főétel Desszert
Harcsafasírt céklapürével, marinált sárgarépával Kacsamájas-gombás sertésszűz lecsós burgonyával, kelbimbóval Mogyorókrémes habcsók, naranccsal, gyümölcsmártással


II. helyezett - holtversenyben:

Junior63, Budapest (Junior Vendéglátó Zrt.)

Előétel Főétel Desszert
Sült paszternák és gesztenye, salátával Csirkepaprikás puliszkával Vargabéles Hecsedli lekvárral

 

PQS Budapest régió, Budapest (PQS International Hungary Kft.)

Előétel Főétel Desszert
Zöldborsó krémleves mentás túrógombóccal és baconmorzsával Csirkecomb vadasan kakukkfüves gerslivel, pikáns zöldségpürével és tejfölhabbal Keresztmama máglyarakása zöldcitromos joghurttal és bodzás habbal

 

Hungast Pécs, Pécs (Hungast Mecsek Kft.)

Előétel Főétel Desszert
Erdei gombakrém leves vargányás ropogóssal Sajtos káposztával töltött csirkecombfilé, céklás árpakásával, zöldborsó-püré zöldborsócsírával Mákos rétes mentás szedermártással

 

III. helyezett: Junior Harmónia, Budapest (Junior Vendéglátó Zrt.)

Előétel Főétel Desszert
Lestyános csibekrémleves kapros tönkölyös pityókagombóccal Mozaikos böllérrúd bulgurral töltött szabolcsi káposztával Diós muffin édesköményes szilvapürével

 

forrás: NÉBIH

 

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM