Kosár
Hatodszor futottuk le a Borvidék Félmaratont!
Munkatársaink idén – immáron hatodik alkalommal –, két csapattal, páros váltóban futották le a Szekszárdi Borvidék Félmaratont!
A verseny útvonala a szekszárdi borvidék belsejében, szőlőstanyák és présházak között zajlott, ahol vendégszerető, és türelmes szekszárdi lakók és pincetulajdonosok szurkoltak, és biztosítottak alkalmi frissítőpontokat a változatos helyszínekről érkező futóknak. A dimbes-dombos, szurdikos terep remek hangulatot kölcsönzött a futóversenynek!
A versenyre több kategóriában lehetett nevezni - választani lehetett 4,7, 13, 21, illetve 28 km-es távok közül –, illetve lehetett páros, vagy háromfős váltóban is indulni. A rendezvényen idén – a tavalyi évhez hasonlóan –örülbelül kétezren indultak!
Munkatársaink a kellemes tavaszi idő megérkezése óta rendszeresen készültek a megmérettetésre. Sőt, egyes kollégák, többek közt a Borvidék Félmaraton hatására kezdtek rendszeresen futni városunk különböző útvonalain.
Cégünk két csapattal, egy női és egy férfi párossal indult, és a 28 km-es távot mindkét csapat alig több mint 3 óra alatt lefutotta! A program remek, kellően megerőltető kikapcsolódást nyújtott számunkra! Sok szeretettel várunk mindenkit jövőre! Mi ott leszünk!