Kosár

Kosár

Megvan a Bocuse d’Or 2014 magyar indulója

2014-03-25 10:22:00

Bocuse d'Or 2014Az idén első alkalommal bevezetésre kerülő Sirha szakkiállításon rendezték meg a nagysikerű Bocuse d’Or szakácsverseny hazai selejtezőjét.

A kiállítás és szakácsverseny találkozása nem véletlen, külföldön már régóta egymás kiegészítője a két esemény. Az idei 6 indulóból Molnár Gábor a Geisel’s Vinothek (München) séfje lett a befutó. Ő képviselheti hazánkat a május 8.-ai stockholmi európai döntőn.

A SIRHA Budapest kiállításon március 12.-én rendezték meg az idei Bocuse d’Or magyar válogatóját. Az események összekombinálása sikeres volt: nagy számú hazai szurkoló gyűlt össze az eseményre, valamint a SIRHA külföldi látogatói is részt vettek az eseményen szép számmal, ugyanis külföldön a két márka már igencsak összeforrott egymással.

A verseny alapanyagjai egyébként majdnem megegyeztek a stockholmi európai döntőre előírtakkal. A kötelezően előírt alkotóelemekből kellett két fogást elkészíteni 6-6 főre. Háromtagú konyhai felügyelő zsűri ellenőrizte a konyhai folyamatokat, és 10 tagú kóstoló zsűri döntött az ételek osztályozásáról, valamint a továbbjutó személyéről.

Bocuse d’Or 2014 Molnár Gábor fogása
(Forrás: http://www.bocusedorhungary.hu/)

Az előzetes selejtezőn, a tavaly októberi Hagyomány és Evolúció szakácsverseny legjobbjai kerülhettek be a Bocuse d’Or válogatójára. A 6 továbbjutó tréningje már január közepe óta tartott, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia szervezésében. A felkészítésbe egy külföldi séfet is bevontak: Serge Vieira francia séf, a 2005. évi Bocuse d’Or verseny győztese segédkezett a felkészítésben.

A verseny győztese és egyben a stockholmi továbbjutó Molnár Gábor a Geisel’s Vinothek (München) séfje lett. A második helyezést Daniel O’Shea (magyar-ír állampolgár, Alabárdos Étterem, Budapest), míg harmadik helyezést Győrffy Árpád (Aranykaviár, Budapest) érdemelte ki.

Reméljük a május 8.-ai európai döntőn is hasonlóan nagy sikere lesz Molnár Gábornak.

(Forrás: http://www.bocusedorhungary.hu/)

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM