Kosár

Kosár

Bodri Borház és Szőlőbirtok

Dr. Bodri István és gasztró csapata felkérésére volt szerencsénk közreműködni elképzeléseik, álmaik megvalósításában. A megrendelés két ütemben került megvalósításra.

Első lépésként a Pincészet teraszának bővítésében kaptunk szerepet. Megrendelőnk a teraszt 100 fő befogadására alkalmas méretűre bővítette, melynek részbeni kiszolgálását a látványelemekkel és hagyományos bográcsos, kemencés ételkészítésre alkalmas eszközökön kívül egy egyedi kialakítású grillpulttal járultunk hozzá. A grillpultot cégünk munkatársa egyedileg tervezte, maximálisan figyelembe véve és alkalmazkodva a megrendelőnk igényeihez.

A tervezés első lépéseként látványtervek készültek, mely a véglegesítést követően került megvalósításra.

A berendezésben helyet kapott gázüzemű lávaköves grillsütő, gáztűzhely, melegen tartó, semleges munkafelület és egy három fiókos alsó hűtött készüléktartó elem. Mind ezt egységbe foglalta egy gördíthető önhordó szerkezet, melyben elhelyezésre került a gázpalack és körül öleli a leheletvédő üvege. Enek köszönhetően a berendezés könyen mozgatható és a terasz bár mely részén működtethető.Bátran mondható el, hogy a kivitelezés jól sikerült, a berendezések remek egységet alkotnak, minden részlet jól illeszkedik és igényes kivitelezéssel valósult meg. A grillpultról az alábbi képtárban láthatnak képeket.

A második szakasz egy 300 adagos a'la carte konyha kialakítása. A folyamatok hasonló módon mint az előzőekben a tervezéssel és engedélyeztetéssel kezdődtek. Elkészítettük a konyha teljes tervanyagát, és pályázatíró partnerünk közreműködésével elindítottuk a források megteremtését, pályázati lehetőségek bevonásával. A sikeres pályázatok elnyerését követően kezdődhetett az érdemi munka.

A konyhában, első sorban a magas minőséget képviselő Zanussi Professional nagykonyhai berendezések kaptak helyet. Beépítésre került Zanussi Professional Easy Pluss kombinált sütő, átadó rendszerű mosogató gép, hűtött munkaasztalok, saladettek, EVO900-as főzősor. Továbbá helyet kapott a konyhában számos egyéb berendezés, mint sousvide készülék, vákuumcsomagoló, sokkoló hűtő, melegen tartó pultok, tányérmelegítő szekrények és sok egyéb az ételkészítést, tálalást, előkészítést támogató berendezés.

A konyha felszereltsége alkalmas a legkifinomultabb gourmet igények kielégítésére is.

Ha Ön is kompromisszumok nélküli megoldás híve keressen bennünket! Szívesen személyesen is bemutatjuk referencia helyünket, ahol akár tulajdonos, a vendéglátás vezetője vagy a chef véleményét is megkérdezheti együttműködésünkről és megtekintheti a konyha minden részletét.

A pincészetről további információkat ide klikkelve érhet el.

Az egyedi tervezésű grillpult:

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM